Ízelítőül egy fénykép, ahol szavakat látva a kétéves Karina önállóan elhelyezi az adott kis tárgyakat a megfelelő kártyára |
Nehéz így mit mondani... Nem hiszem, hogy lenne keresztyén irodalma a
dolognak... Én jónak tartottam a módszert, különösen első gyereknél. Másodiknál
már nem volt annyira aktív, harmadiknál pedig már fele olyan aktívan sem tudtam
csinálni. De így is jó persze, és azt hiszem, ez logikus is :-)
Az okosbaba módszerről újakat már nem találtok, kicsit leágazóban van. Az
az anyuka, aki csinálta, továbblépett, most már a maga által kidolgozott
anyagokat árulja. Ez is jó egyébként! Itt találjátok Annamarit: http://www.ketnyelvugyerek.hu/blog/
Sokat leveleztem annak idején Annamarival az okosbaba program révén (a
lányaink egyidősek), sőt most is, az Angol nyelvi falatkák csomagjához ajánlást
is írtam neki. Úgy látom, semmi szélsőséges szellemi hátterű nézete nincsen,
tehát nem látom okát, hogy MIÉRT NE lehetne a módszerét tanulmányozni. Szóval
ajánlom az ő oldalát például. Persze ő itt már csak a nyelvoktatásra megy rá...
Most jut eszembe, hogy a honlapomon írtam én egy kicsit erről az okosbabázásról, azt olvassátok el közben! :-)
A youtube csatornámon pedig találtok olyan kis videókat, amik a nyelvoktatás eredményeképpen készültek a gyerekeinkről. Itt például Karina olvas 3,5 évesen, angolul :-)
UPDATE: Hogy megérte-e? Karina már egyetemista. Iskolai keretekben csak két évig tanult angolul, 9-10. osztályokban, aztán előrehozott emelt érettségit tett, és felsőfokú nyelvvizsgát is szerzett. Hála az Úrnak, hogy ilyen módon segíthettük a gyerekeinket, és így nekik szinte az ujjukat se kell mozdítani az iskolai nyelvoktatás terén.
Egy másik ötlet. Egy kedves barátnőm most kezdett el okosbabázni. Ő
komoly hívő anyuka, szerintem érdemes lenne vele felvennetek a kapcsolatot. Ő
fordította le egyébként a Csoda-krumplik című könyvet. Van egy honlapja is,
azon keresztül fel tudjátok venni vele a kapcsolatot: http://thelordrisesuponyou.blogspot.hu/
Előkeresem majd a korábban, másoknak leírt gondolataimat is, és közzéteszem itt, ami ideillő, hogy olvashassátok. Jó?