Hogyan tanítsuk meg Szor-Szer-Ször
meséit 3-7 éves gyerekeknek?
Először csak bemutatjuk mind a nyolc szereplőt a
gyerekeknek, és elmondjuk, hogy Szor-Szer-Ször
meséi róluk szólnak. Első lépésként megbeszéljük
gyermekünkkel/diákunkkal, hogy kik és mik vannak a képen. Majd kétszer
elmeséljük a képhez tartozó mesét, azután már bátorítjuk, hogy ő is
kapcsolódjon be a mesélésbe. Hamarosan már emlékezni fog a mesére, és egyedül
is el tudja mondani.
Nézzünk egy konkrét példát:
1, Felmutatjuk a 2x6=12 meséről szóló képet.
2, Irányított beszélgetés keretében, kérdések segítségével
megkeressük a mese „lényegét”.
- Kiket látunk a képen?
(Felemelhetjük a két karakter képét segítségképpen. Nem a vásári kofákról és a
vásárlókról szól a történet, és ezt hangsúlyozni akarjuk.
- Hattyú Hannit és Gombóc
Gábort.
- Hol játszódik a történet?
- A tóparton.
- Mivel akar Hanninak
kedveskedni Gábor?
- EGY kenyérdarabkával.
- Mi akart lecsapni a finom
falatra?
- KETTŐ hal.
3, A kis bevezető beszélgetés után szólítsuk fel a
gyerekeket, hogy most nagyon jól figyeljenek, mert a kétszeri mesehallgatás
után egy ügyes gyerek egyedül is elmondhatja a mesét. Motiváljuk is őket: ha nagyon
pontosan meséli, ugyanúgy, ahogyan anya/apa vagy a tanító néni/bácsi mondta el,
akkor kaphat egy matricát.
Meséljük el a történetet, kétszer egymás után!
Hattyú Hanni a nyári vásárkor különös gonddal
tisztálkodott. Egyszer csak a sok ember között meglátta Gombóc Gábort, aki
éppen felé tartott. Gábor bedobott Hanninak a tóba EGY kenyérdarabkát. KETTŐ
hal is rá akart kapni a finom falatra, de Hattyú Hanni volt ügyesebb, gyorsan
bekapta a csemegét.
4, Válasszunk egy önként jelentkezőt, aki elmondhatja a
mesét! A „körítésnek” nem kell pontosnak lennie, de az EGY kenyér és KETTŐ hal
legyen benne, ilyen sorrendben! Ha a főszereplőket jól mondja, és az EGY kenyér
KETTŐ hal stimmel, nagyon dicsérjük meg, és kapjon jutalommatricát! Ha nem
tudta jól, mondjuk el újra a mesét, rámutatva mindig arra a szereplőre,
tárgyra, akármire, amiről éppen beszélünk, majd dicsérjük meg az önkéntes
mesélőt, hiszen bátor volt, vállalkozott a feladatra.
5, A meséket újra és újra vegyük elő, hogy bevésődjenek a
kicsik agyába! A képeket akár ki is tűzhetjük a falra, hogy bármikor
rátekinthessenek. Egy-egy „mesecsalád” végeztével adjuk nekik ajándékba a
képeskönyveket, hadd nézegessék otthon is. Ha óvodáskorban megtanulják a
meséket, akkor később, a szorzótábla tanulásakor nagy segítség lesz nekik, ha
elővehetik Szor-Szer-Ször képeskönyveit.
Ennél a korosztálynál nincs több tennivalónk, de ha a
gyermek kiemelkedően értelmes, és van rá igénye, vele is lehet tovább folytatni
a módszert az iskoláskorú gyermekeknél található leírás alapján.
Nagyon jó! Látszik, hogy kolléga vagy! :))
ReplyDeleteKöszönöm a Te energiáidat is!
Köszönöm, Gizus! Az e heti aktív részvételedet is!
ReplyDelete