Showing posts with label English. Show all posts
Showing posts with label English. Show all posts

Wednesday, 25 June 2014

Kisbabánk korai fejlesztése keresztyénként

Érdekes emailt kaptam a minap - a segítségemet kéri egy házaspár kisgyermekük helyes, Isten szerinti fejlesztéséhez. Tudják rólam, hogy én "okosbabáztam", és kíváncsiak a véleményemre. Talán mást is érdekel, ezért itt is megosztom, amit nekik írtam:

Ízelítőül egy fénykép, ahol szavakat látva a kétéves Karina önállóan elhelyezi az adott kis tárgyakat a megfelelő kártyára
Nehéz így mit mondani... Nem hiszem, hogy lenne keresztyén irodalma a dolognak... Én jónak tartottam a módszert, különösen első gyereknél. Másodiknál már nem volt annyira aktív, harmadiknál pedig már fele olyan aktívan sem tudtam csinálni. De így is jó persze, és azt hiszem, ez logikus is :-)
Az okosbaba módszerről újakat már nem találtok, kicsit leágazóban van. Az az anyuka, aki csinálta, továbblépett, most már a maga által kidolgozott anyagokat árulja. Ez is jó egyébként! Itt találjátok Annamarit: http://www.ketnyelvugyerek.hu/blog/
Sokat leveleztem annak idején Annamarival az okosbaba program révén (a lányaink egyidősek), sőt most is, az Angol nyelvi falatkák csomagjához ajánlást is írtam neki. Úgy látom, semmi szélsőséges szellemi hátterű nézete nincsen, tehát nem látom okát, hogy MIÉRT NE lehetne a módszerét tanulmányozni. Szóval ajánlom az ő oldalát például. Persze ő itt már csak a nyelvoktatásra megy rá...

Most jut eszembe, hogy a honlapomon írtam én egy kicsit erről az okosbabázásról, azt olvassátok el közben! :-) 

A youtube csatornámon pedig találtok olyan kis videókat, amik a nyelvoktatás eredményeképpen készültek a gyerekeinkről. Itt például Karina olvas 3,5 évesen, angolul :-) 

UPDATE: Hogy megérte-e? Karina már egyetemista. Iskolai keretekben csak két évig tanult angolul, 9-10. osztályokban, aztán előrehozott emelt érettségit tett, és felsőfokú nyelvvizsgát is szerzett. Hála az Úrnak, hogy ilyen módon segíthettük a gyerekeinket, és így nekik szinte az ujjukat se kell mozdítani az iskolai nyelvoktatás terén.


Egy másik ötlet. Egy kedves barátnőm most kezdett el okosbabázni. Ő komoly hívő anyuka, szerintem érdemes lenne vele felvennetek a kapcsolatot. Ő fordította le egyébként a Csoda-krumplik című könyvet. Van egy honlapja is, azon keresztül fel tudjátok venni vele a kapcsolatot: http://thelordrisesuponyou.blogspot.hu/


Előkeresem majd a korábban, másoknak leírt gondolataimat is, és közzéteszem itt, ami ideillő, hogy olvashassátok. Jó?

Wednesday, 19 February 2014

Cloudbabies / Farsangolás Felhőbabákként

Mivel mi csak idegen nyelven nézünk mesét, nem kerestem különösebben, hogy létezik-e magyarul. Angolul viszont jó sok rész fent van a youtube-on. Olyasmi, mint a Teletubbies, de mégsem annyira elvontak a szereplők. És értelmesen beszélnek... Ez pedig fontos szempont.


A gyerekeimnek nagyon bejön. Mindháromnak! Így aztán amikor meghívást kaptunk egy szűkkörű kis farsangi buliba, kitaláltuk, hogy mi bizony Cloudbabies-nek öltözünk. Kicsiből, egyszerűen megoldottuk, de a mi jó hangulatunkat meghozta:-)
Kristóf nem volt hajlandó sapkát húzni, sőt plusz pelust sem a  harisnya tetejére (végülis érthető...), így ő nem nagyon hasonlított Bobo-ra:




Baba Yellow:


Baba Green:
 
Közkívánatra anya is beöltözött, én voltam a 'Moon'. Kristóf azóta is sokszor mondja nekem, hogy "Te vagy a Moon!"


Ez pedig egy közös kép a farsangoló csapatról. Volt rajtunk kívül egy szerelő, egy  katona és egy hercegnő.
A fényképezkedés után volt zenehallgatás, bunkizás, uzsonna, játék, minden. Nagyon jól éreztük magunkat!












Tuesday, 17 September 2013

Another farm activity pack / Újabb farmos feladatcsokor

I just read about this activity pack of Katie's on Facebook and thought many of you would like it too. There are some activities that are not from the well-known types, but are new. Check it out for yourselves!





Katie farmos feladatcsokra több újfajta elemet is tartalmaz a megszokottakhoz képest, érdemes hát megnéznetek. Meg persze letölteni - ingyenes!

Friday, 5 July 2013

Caterpillar Camp Day 5. / Hernyócska tábor ötödik napja

Elérkezett az utolsó nap. Barni lelkesedése határtalan volt végig, már tervezi, hogy jövő héten milyen tábort tartsunk... Persze azt már egyedül kell csinálnunk, nem lesz hozzá ott Virág segítsége és más résztvevő anyukák bátorítása. Szóval nem lesz az ehhez hasonlítható... A másik fontos dolog, hogy itt ugye beszámolással tartoztunk, tehát nem volt mese, nem lehetett lazítani, elvégre is számon leszünk kérve. Ez jó volt olyan szempontból, hogy csináltuk, csináltuk, csináltuk. Legalábbis amikor itthon voltunk...

Jöjjenek hát a mai képek:

Összehajtható könyvecske - írni kellett volna bele, a napokat, de mi még ugye azt nem tudunk.  Helyette kinyomtattam egy nagy példányban és 4 kicsiben a napok kezdőbetűit. Közösen megkerestük őket, és felragasztottuk.




Itt pedig pillangó készül: csipeszre ragasztgattunk pompomokat, a szárny pedig festett wc-papír. Köszi az ötlete, Hella!

Társasjáték a Sparklebox-ról, amit már belinkeltem két napja, de csak ma került sorra.

Átrajzolás - nekünk még nagyon nem megy:-( 

És természetesen szaglás - bár ezt mindig csak Barni akarta, de ő nagyon. És persze csalt is :-)

Yummy strawberry!

Sorozat - ez is csak velem együtt ment. Most már nyírogat...

Korábbi játékot is elővettünk, ismételtük a színeket vele.

És elkészült a pillangó!!! Nagyon tetszett neki!!

Korábbi 5 little monkeys dal gyakorlása, szünetben az udvaron
 

És Karina természetesen most is megcsinálta az aktuális barkácsolást, amikor hazaért:-) Este meg a bemutatón gyönyörűen elmondta a ráeső részt a történetből. De ez majd egy másik bejegyzés lesz...

Köszönjük Virág, nagyon jó volt! Szólj, ha újra lesz tábor :-)



Wednesday, 3 July 2013

Caterpillar Camp Day 3. / Hernyócska tábor harmadik napja

Ma magunkban voltunk...Előre azt gondoltam, hogy így nem sokáig fogunk tanulni, de csalódtam. Egy órát töményen, 9-10-ig. Aztán nekiálltam főzni, és Barni közben újra és újra kijött hozzám. Cselesen mindig kikészítettem valami újabb játékot neki a régiek közül az asztalra, és ő bizony neki is ült dolgozni.... A számok témakörben jó sok mindenünk van, így könnyű dolgunk volt ma...

Készül a reggeli. Na, az enyémeket a caterpillar kinézet sem hatotta meg, így is diktálni kellett beléjük az ananászt :-( De a csokis kifli kedvéért megették...

Ez pedig a gluténmentes változat - csokikrémes pirítós ananásszal.

A 5 little monkeys dalt nézzük, majmok és doktor néni is előkészült már. Jót játszottunk velük utána.
Leszámoltuk a majmokat, aztán nyírogatta is őket Barni (nem erőssége a nyírás, de próbálkozunk...)
  

Szavak ismétlése a szókártyákkal. De csak miután már szaglásztunk. Az nem maradhatott el...
Dobókockával dobunk, leszámoljuk a pöttyöket, és ennek megfelelő számú bogarakat teszünk a levélre. Bővebben itt láthatod.
Kristóf is pakolászott ...
Korábbi feladat Virágtól, ez akkor elmaradt. C betűvel kezdődő szavak párosítása a szóképpel.
Egy kis mágnesezés...
Meg a testrészek mutogatása, ha már a majmocskáknál szóba került a fej bekoppanása...
Elkérte a mozgásos utasításos lapocskákat is, végigtornáztattuk hát a majmot:-)
Az állatok mozgását bent utánoztuk (volna), de a csiga után anyának kellett bohóckodnia, ő csak nézett...
Kezébe került a traktor, és innentől kezdve semmi nem kellett. Szemembe ötlöttek ezek a számos kártyák, és hirtelen ötlettől vezérelve kiadtam a traktornak az utasítást, hogy melyik számhoz menjen. Na ez bejött, hosszan küldözgethettem.
Ez Virág poharas játékának a variálása. A dobozban lévő "cérnagurigákból" épített tornyot, megszámoltuk, hogy hány emeletes, és megmutatta, melyik számkártya mutatja azt a számot. Ahol nagy különbség volt a két szám között, ott nem vesződött számlálással, csak megmondta, melyik számkártya a helyes. Azt hiszem, ezt az okosbabázásnak köszönhetjük:-)
Szabad játék
Kristóf megtalálta a traktoros számos kártyáinkat :-)

"Palacsintasütés": a megszámozott palacsintasütőből arra a tányérra borítsd a képzeletbeli palacsintát, amelyiken ugyanaz a szám van!

Big machines

Állatszámolós feladat


Párosítsd a traktorokat a Szor-Szer-Szörös meseszereplőkkel!

Karina első quilling-műve


Hernyócskás társasjáték: dobókockával dobtok, hangosan számoltok, ahova lép, arról egy mondatot mond (vagy csak megnevezi, amit a képen lát). Németül és franciául is nyomtatható! Ez még nem került sorra, de nagyon ideillik...