Wednesday, 1 April 2015

Húsvét 2015

Idén A három fenyő története köré gondolva beszélgetünk a húsvéti történésekről.

A norvég mese szerint az első fa álma az volt, hogy kincsesláda legyen belőle. A legnagyobb kincs került bele, de nem láda, hanem jászol lett. Jézus jászla.
A második fa tengerjárónak készült, ám csak egyszerű, de nagyszerű bárka lett belőle. Olyan halászhajó, melyen állva Jézus lecsendesítette a tengert.
A harmadik fa csak magasra nőni akart, amire felnéznek az emberek, és a tekintetüket így Isten felé emelik. A Golgotán állították fel, és azóta is Istenre mutat.
Általában karácsonykor szokták ezt a történetet mesélni, előadni, de éppolyan fontos tanítása van húsvétkor is.


A mese angol nyelvű rajzfilmváltozatát a képre kattintva tudjátok megnézni.

Nyomtatható feladatokat ITT találtok.

Barkácsolás ITT.

És persze elővesszük a korábbi évekből a húsvéti feladatokat...

Összes eddigi húsvéti bejegyzésemet pedig IDE KATTINTVA nézheted meg!



Fényképek még majd később lesznek...

Ma Russ bácsi egy új változatát mesélte el, ez jobban passzol húsvéthoz, mert nem jászol van benne, hanem vacsoraasztal. Ráadásul nagyon modern keretben, apa erdőjéből származtak a fák (amit tavaly ültettünk, szóval még épp csak 2-3 méteres a legmagasabb is :-D).
Itt az első készült tengerjáró hajónak, a második asztalnak (elit étteremben, nagy lakomákhoz -ehhez képest belőle lett az utolsó vacsorai asztal), a harmadik jó magas útjelző oszlopnak.
Így most akkor én már eszerint mesélem nekik. Válogattam képeket is, kérésre szívesen elküldöm emailben.

Thursday, 19 March 2015

Imadobozt készítettünk

A Bibliaórán a kicsikkel Péterről tanultunk heteken át. Az utolsó történet a börtönből való csodálatos szabadulásáról szólt, és a Hitkapcsolatok tananyag az imádságra hegyezte ki a tanulságot.
Imadobozt készítettünk, melynek segítségével otthon a szeretteinkért imádkozhatunk. Fényképeket kerestem a legközelebbi családtagokhoz, azokat felragasztgattuk a nevek mellé, és szétvágtuk (rosszabb esetben téptük) a kis kártyákat. Egy vitaminos papírdobozt becsomagoltunk matricákkal díszített papírba, ebbe tettük a neves kártyákat.
Itthon az esti áhítat fénypontja azóta az imadobozos imádkozás. Mindhárom gyerek húz 2-3 nevet, és megköszöni azt a személyt, illetve áldást kér rá. Kristófnál ez úgy hangzik egyelőre, hogy "Köszönöm Úr Jézus, hogy áldd meg X-et!" Bővítenünk kell majd a készletet, hogy ne váljon túl egyhangúvá :-)

Last Sunday we learnt about Peter and his friends who had prayed for him while he was in prison. We prepared prayer boxes to help them in their daily prayers.

 






És itthon, gyakorlatban, pizsamában:




Friday, 6 March 2015

Find your way Board game / Úton útfélen Társasjáték

Családi társasjátékot ajánlok ma, aminek angol változatához én fordítottam le az anyagot :-)

Úton útfélen
Bővebb leírást a Parakletos kiadó webboltjában találtok.




This is a great Christian Board Game made in Hungary. You can read a bit more about the game here. I am the one to blame for any English mistakes, as I translated it into English :-)



Sunday, 22 February 2015

Karácsony 2014 / Christmas 2014

A gyülekezetben / In church





A jelenetet ITT tudjátok megnézni / You can watch the play HERE.


Karina lefordított egy angyalkás könyvet tavaly, azt is színpadra vittük, egyszemélyes jelenetként eljátszotta a gyülekezetben. Néhány képet láthattok a helyszínekről. Az ő jelenetét ITT tudjátok megnézni:
Karina translated this book into Hungarian last year, and we made a Hungarian play for Karina, she was asked to play it in church, Some photos can be found below of the sets. You can watch the play  HERE.







Családi karácsony / Family celebration:









For more photos go to my facebook page!


Friday, 5 December 2014

Nálunk járt a Kalapos Mikulás / 'Santa Claus is coming tonight'



Boots are cleaned - this is the way to wait for Santa Claus who is coming during the night before 6 December.
Csizmák kitakarítva, tavalyi levelek előkészítve - úgy nevettem, mikor ezt megláttam.
Környezetvédelem? Lustaság? Nosztalgia? Ki tudja... De nem is számít...

Jaffa cake and gluten free buscuits, just in case Santa Claus has coeliacs :-)
Plus tap water - as this is what Santa likes best - says Karina. Isn't she the best?
Keksz és gluténmentes nasi, ha netán lisztérzékeny lenne a Mikulás. Na meg csapvíz, mert "a Mikulás azt szereti legjobban" - ez Karina bölcsessége volt, aki nem tud finomabbat, mint a tiszta víz. Hálás is vagyok érte nagyon!
A traktort és a tolómérőt Kristóf tette oda ajándékképpen - ami nála azt jelenti, hogy az az ajándék, hogy megnézheti a megajándékozott :-D Ica mamának volt szülinapja a minap, és Kristófkám az általa itthon kiválasztott ajándékot (talán  éppen ezt a traktort) haza is hozta, mondván, hogy csak megmutatni vitte... 2,5 évesen még máshogy gondolkozik az ember... Mint az okos lány a mesében. Vitt is ajándékot, meg nem is :-)

Karina helped me preparing the Thank you card. She knows who was Santa last year :-)
A fiúk már ágyban voltak, Karina viszont még nem sietett lefeküdni. Így megkértem segíteni. Ő ragasztotta fel a kis pöttyöket a köszönő képeslapra. Ő már tudja, ki volt tavaly (is) a Mikulás...




This is just for you... The kids will find them in the morning only :-)
Ezt csak nektek mutatom meg most, a gyerekeknek majd csak reggel. Cumizhatnak majd mindhárman :-)

Nektek is van meglepetés, IDE postázta az ajándékot Kalapos Mikulás!
(Kattints az "IDE" szón!)

Ovis Mikulásos képeket pedig ITT találsz!

Monday, 10 November 2014

Karácsonyi készülődés

Nagyon közeledik karácsony. A gyülekezetben már elkezdtük a készülődést. Idén két és három éveseim vannak, velük nem fogok nagyon elmélyülni a karácsonyi szolgálatra készüléssel :-)

Egy rövidke, négysoros verset tanulunk nagymamámtól:

Almási Mihályné: Karácsonyi kérés
Jászolod mellé most
leborul a szívem.
Úr Jézus, szüless meg
e kicsi kis szívben!

Ehhez még éneklünk egy szintén nagyon rövid éneket majd. Azt hittem, megtalálom videón abból az időből, amikor Karináék énekelték, de sajnos csak fényképek vannak... Tud hozzá valaki esetleg hangfájlt vagy videót? Ez a szövege:

Ha karácsonyfa lehetnék
Pompás színben fénylenék.
Csillagommal ragyognék,
És Jézusra emlékeznék.

Viszont keresgélés közben rábukkantam 2009-es fényképekre, amikor a gyülis napköziben a gyerekek jelenetet adtak elő. Vegyes korosztály volt, főként 9-10 éves gyerekek. A jelenet szövegét, INNEN tudjátok letölteni! És egy kis fényképes kedvcsináló is hadd álljon itt:













Wednesday, 29 October 2014

Töklámpás, másként / Pumpkin torch

A mai világban nagyon elfogadott a másság - kivéve, ha mi keresztyének vagyunk mások :-( Márpedig mi idén csak azért is mások vagyunk Halloween kapcsán!
Évek óta keresgélek, olvasgatok ilyenkor októberben, hogy miként is lehetne úgy átélni Halloween-t, hogy semmi rosszat ne vegyünk át belőle, sőt, még jól is érezzük magunkat.
Idén végre rászántam magamat, és elkészítettük első töklámpásunkat. 2 és 13 év közti gyerekeknek tartottam foglalkozást, velük együtt beszélgetve készült el a lámpás. Íme a fényképes beszámoló:

Kaptunk egy alkalmas tököt Györgyitől és Zoltántól - ezúton is köszönjük! 


Körbenézegettük a tököt kívülről - ahogy egymást is megnézzük. A külső látszik rajtunk is első ránézésre. De vajon milyenek vagyunk belülről?

 Belülről tele van dzsuvával ez a tök! Pont olyan, mint mi! Tele vagyunk rosszasággal, gonoszsággal, engedetlenséggel. A gyerekek kedvükre tapizhatták a dzsuvás magokat :-)

Ha kitakarítjuk a dzsuvát, szép tiszta lesz belülről a tök. Ahogyan mi is, ha megtisztít minket a drága vér :-) 

Na, de mire jó így a tök? Arra, hogy tegyünk bele valamit! De a valami csak akkor látszik, ha nyílás lesz rajta. Ajtót kell nyitnunk...

Elkészítettük azt a kis füzetet, amit egy külföldi oldalon találtam, és korábban már írtam róla. 2 évesnek és 13 évesnek egyaránt bejött, élvezettel készítették el saját példányukat:






2,5 és 9 évesem munkája 




Közben beesteledett, a gyerekeimet kellett elrendeznem. Renáta kihasználta az időt, több nyílást is rávarázsolt az általam mutatott sablonokat nézve. Köszönöm! Íme a töklámpásunk két oldalról:

 A lámpásban lévő fény kiszűrődik és fényt ad a körülötte lévőknek. 

Benned is ég a lámpás? Te is világítasz?
Akár még Halloween-kor is???

A sátánisták alapítója ezt mondta Halloween kapcsán: "Örülök, hogy a keresztyén szülők évente legalább egy nap engedik gyermeküknek a Sátánt imádni". 

Ugye te október 31-én is Jézus Krisztust imádod? És ugye a gyermekeidet is erre tanítod? :-)